Tüntetnek és vonulnak a diákok ma délután, máshogy jár a BKV is
A Középiskolai Hálózat (KiHa) demonstrációja miatt változhat a közösségi közlekedés Budapest belvárosában pénteken 17 óra és 20 óra között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A Középiskolai Hálózat (KiHa) demonstrációja miatt változhat a közösségi közlekedés Budapest belvárosában pénteken 17 óra és 20 óra között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
"A magyar gazdaságban öt mutató rendben van, egy nincs, és ez a növekedés. 2013-ban az a kormány feladata, hogy a gazdasági növekedést rendbe tegye" - mondta el Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjújában. Orbán azt mondta, Balog Zoltán maga kezdeményezte a változásokat az Emberi Erőforrás Minsiztréiumban.
A plebejus politika a plebejusoknak szól, a plebejusok világképét emeli piedesztálra és a plebejus indulatoknak ad teret. Ennek a politikának a terméke, hogy futballszurkolók felbátorítva érzik magukat, hogy egyetemistákat fenyegetve vitatkozzanak az egyetemekről - írja a Véleményvezér blog.
A pécsi hallgatók átmenetileg felfüggesztik az egyetemfoglalást, ehelyett a tájékoztatásra fognak nagyobb hangsúlyt fektetni.
Utcai figyelemfelkeltő akciósorozatot indítanak ma délután az egyetemfoglaló diákok, hogy felhívják a figyelmet a követelt hat pontjukra.
Az ELTE BTK hallgatói fóruma megszavazta, hogy az egyetemfoglalás csütörtökön is folytatódjon - közölték a Facebookon.
Szolidaritását nyilvánította ki az osztrák felsőoktatási hallgatók egyesülete (ÖH) a Budapesten teremfoglalással tiltakozó hallgatók mellett.
Az egyetemfoglalás harmadik napja tart az ELTE BTK Múzeum körúti épületében. Szerda este horvát, szerb és vajdasági egyetemfogalókkal tartanak beszélgetést.
Az Ultras Debrecen 1994 nevű debreceni szurkolói csoport azt közölte: nem a továbbtanulni szándékozók ellen léptek fel a hétfőn, amikor megzavarták a Hallgatói Hálózat fórumát, hanem "egy hiteltelen szervezet ellen", ami úgy képviseli a hallgatókat, hogy a közösségből nem áll mögöttük tényleges tömeg. Az ultrák a továbbiakban nem kívánnak foglalkozni a Hallgatói Hálózattal, de ha "továbbra is a debreceni sportbarátok érdekei ellen lépnek fel", akkor "ők is megmozdulnak".
Gyurcsány Ferenc a Facebookon közölte: este hat órától szolidaritási virrasztást tartanak az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete előtt.
A jelenleg is az ELTE BTK Múzeum körúti épületében tartózkodó egyetemfoglalók arra kérik az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF) minden részt vevő szervezetét, hogy vállaljon szolidaritást a kezdeményezéssel, és kedd este hat órára jöjjön el a BTK-n tartott fórumra. Diákok, hallgatók és oktatók csatlakozását is várják, hogy csatlakozzanak az egyetemfoglaláshoz. Eközben a pécsi egyetem bölcsészkarán is zajlik az egyetemfoglalás, szolidaritást vállalnak a budapestiekkel és az "alternatív részmegállapodást" este hét órakor mutatják be.
Pécsett az MTI szerint mintegy 300 diák demonstrált. A tüntetést a Középiskolai Hálózat szervezte. A szónokok azt hangsúlyozták, hogy a kormány a február 8-ai határidő lejártáig nem teljesítette maradéktalanul a hallgatói szervezetek követeléseit.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) hétfőn arra szólította fel a Hallgatói Hálózat (HaHa) aktivistáit, hogy hagyjanak fel "anarchista akcióikkal", és a jövőben a hallgatók tanuláshoz való jogát és az egyetemek szabályait tiszteletben tartva osszák meg véleményüket a felsőoktatásról.
Egy Orbán-maszkot viselő aktivista rombolta le a Hallgatói Hálózat (HaHa) résztvevői által a Ferenciek terén kartonpapírokból felépített jelképes egyetemet - jelentette tudósítónk a hallgatói flashmob helyszínéről. A rendezvényen a korábbi várakozásokkal ellentétben nem jelentek meg focidrukkerek.
Tévedett az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói önkormányzata, amikor a Hallgatói Hálózat (HaHa) akciójának nevezte a kar több termének elfoglalását - írták az "egyetemfoglalásban" részt vevők a HaHa által továbbított közleményben. Hozzátették, további akciókat akkor tartottak az egyetemen, ha az előadók és a diákok is egyetértenek.
Csendesen telt az éjszaka az elfoglalt ELTE Bölcsészkaron. Reggelre sikerült vízforralót szerezni, így kávét is ihatnak az elcsigázott diákok, akik harminc-negyvenen aludtak bent az alig fűtött épületben. Ami ennél is fontosabb: fenntartják az egyetem blokádját, és minden érintettet arra kérnek, hogy csatlakozzon akciójukhoz.
A Fidesz ifjúsági szervezte szerint a Hallgatói Hálózat nélkül már rég nyugalom lenne a felsőoktatásban. Külföldi pénzből támogatva csak politikai céljaik vannak - közölte a Fidelitas.
A kormány a felvételi eljárásban továbbra is 40 többletpontot biztosít a tartós nevelésbe vett, az árva, a fogyatékossággal élő jelentkezőknek. A hátrányos helyzetű fiatalok bekerülését, és tanulmányait számos ösztöndíj, felzárkóztató program segíti - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben.
Dezsó Tamás szerint hétfő délelőtt szóváltásokra is sor került, mert az órákon ülő diákok közül sokan nem nézték jó szemmel a HaHa toborzóakcióját. A dékán nem tudja, mit terveznek a diákok, de kijelentette: a karon nincs olyan terem, ahol elférnének ennyien. Ha valaki rosszul lesz a tömegben, a felelősség a szervezőket terheli - mondta.
Az Emmivel eddig rendszeresen egyeztető hallgatói tervezet egyelőre fontolgatja, hogy a jövőben is részt vesz-e a felsőoktatási kerekasztal munkájában.